Gelence

 

Festői környezetben, a mögötte emelkedő Musát-, Asztag-, Bonyó- és Zernye-havas vonulatának lábánál fekszik.

 Az ősi templomot kőből épített, alacsony várfal veszi körül, kaputornyán egy XVIII. századi reneszánsz díszítésű harang található.

 

A Szent Imre herceg tiszteletére emelt templom félköríves szentélye, a templomhajó, a déli és a nyugati kapu nyílásai a XIII. században épültek. A XV-XVI. században egy nagyobb, gótikus szentélyt építettek, a szentségtartón az 1503-as évszám olvasható. A templomot 1628-ban megerősítették, melynek emlékét az egyik mennyezetkazetta felirata őrzi. A 103 kazettából álló, festett mennyezet elkészítését követően került sor a várfal építésére. A fő- és mellékoltárok a XVIII. század vége felé készültek, előbbinek fogadalmi képe Szent Imre herceget ábrázolja.

Az 1900-as években külső falkép-töredékeket is feltártak az épületen. A nyugati fal freskóin Szent Jakab apostol egyik legendája, alatta pedig újtestamentumi jelenetek láthatók. A képsor a hajó északi oldalán folytatódik a Passióval. E fölött található a Szent László-legendát ábrázoló freskó, melynek a templom hírnevét köszönheti. A déli falon az Utolsó ítélet részletei rajzolódnak ki.

Táv:Szárazpataktól 22 km-re, fél óra autóval.

 

 

 

Itt vagy: Home