Esztelnek

 

"Erődített római katolikus temploma 14. századi, melyet a 15. század végén gótikus stílusban átépítettek, majd 1635-ben bővítették és 1724-ben javították. 1802-ben a földrengés megrongálta, miután átépítették, tornyát 1819-ben alakították át, 1958-ban restaurálták. 1977-ben a földrengéskor 14. századi freskótöredékek kerültek elő. A ferencesek zárdája az Alszeg és Felszeg között meglevő kápolna mellé épült 1677-ben, alapítója gr. Mikes Kelemen volt. 1710-ben a kápolnához – azt szentélynek meghagyva – templomot építettek. 1729 és 1750 között átépítették. 1907-ben földrengés rongálta meg, majd 1921-ben leégett és nem is épült újjá.

A falu felső részén Szent György tiszteletére szentelt imola áll, melyet 1684-ben említenek először. 1721-ben apácazárdaként említik, de 1822-ben a rendet megszüntették. A falu határában volt Jézus-forrás és a közelében volt kápolna 1730-ig híres búcsújáróhely volt, amikor a forrást egy árvíz betemette a kápolnát pedig elmosta.

A Szacsvay-ház 1702-ben épült, a híres Szacsvay család ősi fészke volt. Szacsvay Imre emlékművét 1997-ben avatták fel.

Táv:Esztelnek Kézdivásárhelytől 13 km-re északkeletre a Nemere-hegység délnyugati előterében az Esztelnek-patak völgyében fekszik.